Sokan élünk illúzióban… Ahogy ébredezünk, elkezdünk válaszokat keresni a kérdéseinkre. Ki magában, ki kívül. Keressük a helyet, közösséget, tanítót, mestert, aki segít kibogozni az összekuszálódott szálakat.
Nálam ez a forgatókönyv ment. Történt egy trauma az életemben. Előtte mondhatjuk, hogy folytam, mint a víz. Mindig kikötöttem valahol. Elég felhőtlen évek voltak, nagyon jól szórakoztam, de közben nem haladtam előre. Aztán történt valami, ahol alulmaradtam. Bezárkóztam a négy fal közé, nem engedtem magamhoz senkit. Csak dolgoztam és aludtam. Lassan droiddá váltam. Aztán jött egy „na ebből most elég” érzés és elindultam. Meg akartam ismerni magam. A lelket, aki abban a ruhában él, amit a tükörben látok. Választottam egy Mestert, aki ott volt, ha szükség volt rá. Sokat köszönhetek neki. Segített, hogy a magam eszközeit hogy forgassam ahhoz, hogy megtudjam ki vagyok. Aztán elkezdett érdekelni a környezetem, a világ, az élet, hogy hogyan működik, mi tartja egyben, mit keresünk itt. Ez a spirituális világ és vizsgálódás biztonságos menedéket nyújtott. Megnéztem előző életeket, feloldottam blokkokat, amik jelen életemben akadályoztak. Többéves munka következett. Jó játék volt, mert egy-egy hibás program észrevétele mindig feltöltött.
Aztán jött egy lehetőség, hogy másokkal is foglalkozzak. Segítettem mindenkinek, aki hozzám fordult. Megosztottam a felismeréseimet, tapasztalataimat. És nagyon sokat tanultam én is tőlük. Leginkább azt figyeltem, hogy mit mondok nekik. Mert végül mindig kiderült, hogy azok a szavak bizony mind nekem szólnak. Egy évvel kezelői munkám után elvágyódtam ebből a sérthetetlen, biztonságos és szeretetteljes közegből. Azt éreztem, hogy mindent, amit tanultam, ki akarom vinni az életbe. Hétköznapi munkára vágytam, hogy megtapasztalhassam azt, hogy amit tanultam, az hogy működik a gyakorlatban. Ugyanis azt vettem észre, hogy haladok, fejlődök, változok, de az élet úgy megy el mellettem, mint a gyorsvonat, és én bizony nem ülök rajta. Azt vettem észre, hogy nem találom fel magam hétköznapi helyeken. Mindig minden eseménynek az okát, miértjét firtattam, ahelyett, hogy megéltem volna ezeket a dolgokat. Azt vettem észre, hogy nem nevetek. Hanem vizsgálódok. Aztán besokalltam.
Eszembe jutott sokunk mesterének egyetlen mondata. Ezzel engedett minden alkalommal utunkra: azért ne felejtsetek el boldogoskodni. 🙂
Bevallom, először nem is értettem ezt. Aztán leesett! Hát persze! Élj, csináld, lépj, haladj! Érezd jól magad! Hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek veled! Hiszen nem a gondolat visz előre, hanem a cselekvés!! Az van, ami történik! Minden, ami fejben van, annak nincs eredménye. Minden ami elhangzik, annak nincs eredménye. Minden ami le van írva, azok csak szavak, de nincs eredménye. Minden gondolat és felismerés csak akkor mondható eredményesnek, ha cselekszel! Gyakorlatban kell alkalmazni, nem fejben. Tettek. Annak van eredménye! Ki mit gondolt, mondott, írt..az csak illúzió.
Ami történik, az az élet!
Ha elromlik az autó, végiggondolhatom, hogy ennek mi az oka és örülök, ha rájövök, de el kell vinni szerelőhöz, hogy megjavítsa! Az van, ami történik! Ha a párom mindennap elmondja, hogy imád, örülök neki. De pontosan miben nyilvánul ez meg?? Hogyan jelenik meg ez a fizikai síkon?? Az van, ami történik! Ha fáj a lábam, végiggondolhatom, hogy jó irányba haladok-e vagy leeshet, hogy egyáltalán el kellene indulni, de indulj!!! Másképp nem oldódik meg! 🙂 Az van, ami történik! A többi csak illúzió. Üres gondolatok, szavak.
Te döntöd el, hogy felülsz rá, vagy lesöpröd az asztalról és csak azt figyeled, hogy mi történik.
Orsi
A képen szereplő ásványok bővebb leírását itt találhatod: ónix, ametiszt, hegyikristály