Apámtól nagyon sokat kaptam. Akkor még fel sem fogtam, de ma már tisztán látom mit adott nekem. A legfontosabbat. A szeretetet.

18.

A 18. életévemet töltöttem be, amikor elment.
A kapcsolatunk csendes és szeretetteljes volt. Én elég eleven kislány voltam. Mindig siettem, nyüzsögtem, szerveztem, kerestem a kiskapukat. Ő mindig lassú volt és halk. Mint a szivdobbanás.
Emlékszem, ő ment el egyszer egy szülői értekezletre az iskolámba. Elindult, de nemsokkal később haza is ért. Kérdőn figyeltem, hogy miért jött meg ilyen korán. Hát kiderült, hogy a szülői értekezlet egy nappal korábban volt. Nem volt pipa.. rázta a fejét, hogy igazán kibékülhetnék végre a számokkal, a dátumokkal.
Nagyon szégyelltem magam. Nem szólt egy rossz szót sem, én mégis rosszul éreztem magam. Azt éreztem nem vagyok jó kislánya. Ma már tudom, hogy akkora szeretet volt benne, hogy teljesen indokolatlan volt ez az érzés. Ő szeretett így is. Ő feltétel nélkül szeretett. Aztán volt olyan, hogy -mint mindig- reggel ébresztett, iskola előtt. Szólt, hogy lassan keljek fel, öltözés, reggeli, indulás. Az iskola, ahova jártam 2 perc sétára volt. Én szép lassan elkészültem, felöltöztem, megreggeliztem és elindultam. Beértem az iskolába, felmentem a terembe, ahol aznap az első óra volt, de ott nem az én osztálytársaim voltak. Nem értettem. Kimentem a folyosóra, megnéztem az órarendet..de mi vagyunk ebben a teremben ezen a napon első órában. Még mindig nem értettem mi történik. Körbejártam a sulit, amikor összefutottam egy osztálytársammal. Kiderült, hogy az öltözőben vannak a többiek, ugyanis az első órának már vége, most kezdődik a második óra- testnevelés…

Apa…..
Egy szóval nem említette, hogy egy órával később ébresztett. Már tudom, hogy nem azért csinálta, hogy megleckéztessen és nem is vicceskedésből, hanem szeretetből. Nem sürgetett, hanem úgy volt vele, hogy az első órára már úgysem érek be, de legalább a reggelem ne idegbajjal kezdődjön.

Szépen, tiszta szívvel szeretett

Szépen szeretett, csendben. Nem volt az a levegőbe dobálós, ölébe ültetős típus, hanem a szívvel tanítós, terelős. Azt hiszem tőle tanultam meg szeretni. Megmutatta, hogyan kell ezt szépen csendben csinálni. Hogy hogyan kell szeretettel befűteni, mindenféle felesleges sallang nélkül. Feltétel nélkül szeretni. Nem akarta, hogy másmilyen legyek. Csak azt akarta, hogy amit csinálok, abban a legjobb legyek! Nem abban, amit a szüleim megálmodtak nekem, hanem abban, amit én szeretek!

És nagyon jól tudom, ha ma rossz napom van, akkor a felhő széléről lenézve csak annyit mond: élj szívvel…
Nagyon jó érzés ez nekem. Tudom, hogy bármi történik velem, az Ő hüvelykujja a magasban van. Ha épp nehéz az élet azért, mert Ő jól tudja, hogy megoldom a megoldhatatlant. Amikor pedig azt csinálom, ami nekem jó, akkor azért. Ez volt a dolga. Ez volt a feladata, hogy megtanítson szeretni, szívvel és szívből élni. Átadta és elment a 18. születésnapomon. Hitt bennem.
Én pedig addig nem félek, míg az Apám nevét viselem!

 
Köszönöm.
 
Orsi